Generálkivitelezés
Cégünknél a folyamatos fejlődésen felül elindítottuk generálkivitelezési szolgáltatásunkat. A 17 éves szakmai tapasztalattal komoly kapcsolatrendszert dolgoztunk ki, és mivel beleláttunk a kivitelezések minőségébe, így a számunkra megfelelő, korrekt megbízható és legfőképpen jó minőségben dolgozó alvállalkozókkal alakítottuk ki generálkivitelezési üzletágunkat. Vállalkozásunk a saját beruházásokon túl vállalja családi házak kivitelezését határidőre való elkészülését. Egy családi ház felépítésénél nagyon fontos tényező az épületgépészetének kialakítása, és szigetelésének minősége. Nagy hangsúlyt fektetünk épülő házainknál a vevői igények figyelemben tartásával otthonunk komfortjának javítására.
Egy családi ház felépítése a tervezőasztalnál kezdődik. Segítségükre leszünk a tervezés folyamán, az igények és a választott telek adottságához legmegfelelőbb kialakítás megtalálásában. Először elkészítjük a megbeszélt paraméterek alapján a vázlattervet, az áttekintés és elfogadás után a tervezők ebből készítik a teljes tervdokumentációt, melyet az építkezés megkezdése előtt feltöltenek az ÉTDR rendszerbe.
Az elkészült vázrajz alapján részletes költségvetést készítünk, mely alapján a pénzügyi lehetőségek pontos felmérése után hitelügyintézőnk segítséget nyújt a banki ügyintézésben.
A fizetési feltételek minden esetben előre rögzítettek, így a későbbi esetleges alapanyag emelések nem befolyásolják a megrendelő által fizetendő árat.
Munkáinkat az építési terv ÉTDR rendszerbe való feltöltésétől 1 éves kivitelezési idővel készítjük, mely idő utánra kötbérfizetési kötelezettséget vállalunk.
Házainkat minden esetben egyéni igények alapján egyedi tervek alapján építjük.
Mivel a kivitelezés jól összehangoltan egy kézben van, így kiszámítható határidővel számolhatunk házunk felépítésével. A kivitelezett házakat magas szakmai minőségben I. osztályú anyagokból készítjük, így egy alacsony rezsiköltséggel fenntartható komfortos ingatlant építünk.
A kivitelezés fázisairól fényképes dokumentáció készül, melyet kulcsátadáskor ügyfeleink részére átadunk, így később is megtekinthető hol futnak a csővezetékek házunkban.
ÁRAKink és ház típusok